Honlapunkon tegnap módosítottuk a címünket. "Debreceni házicsoport" helyett "debreceni misszióként" határozzuk meg magunkat. Nem mintha a három éven át működő házicsoportos alkalmaink ne lettek volna missziós jellegűek. A 2011 ősze óta kezdett istentiszteletekkel azonban határozottabban léptünk a gyülekezetalapítás irányába! Köszönjük, hogy imáddal te is támogatod ezt a missziót!
Május 13-án első alkalommal szolgált Szuhánszky István lelkipásztor a debreceni metodista misszióban, amely idén ősszel lesz négy éves. Korábban - még nyíregyházi lelkészként - egy kisebb háziközösséget ő maga is rendszeresen gondozott Debrecenben. Az istentisztelet témája az imádság volt. Az imaközösséget követően szeretetvendégséggel zárult együttlétünk.
Március 11-én vasárnap első alkalommal szolgált köztünk Hecker Márton, a Nyíregyházi Metodista Gyülekezet lelkipásztora. A nyíregyi közösség arra a látásra jutott, hogy bekapcsolódik a debreceni misszióba. Az első látogatáskor két autóval jöttek át a testvérek Debrecenbe, több mint huszan voltunk együtt! Áprilistól havi két istentisztelet lesz a Nádor u. 4. szám alatti imateremben (első emelet): minden hónap második és negyedik vasárnapján. Szeretettel hívunk téged is az Ige alá, épülni és növekedni!
Missziónk új fejlődési szakasza, hogy minden hónap második vasárnapján metodista istentiszteleteket fogunk tartani a városban! A helyszín a Nádor u. 4. szám alatti imaház (a Füredi úti református templom mögött). Az első alkalom október 9-én volt. A másodikra most fog sor kerülni, november 13-án! Szeretettel hívunk, kapcsolódj be közöttünk Isten dicsőítésébe, az imádságba, a tanításba, a közösségbe!
Imáddal támogasd te is missziónkat!
2011 őszén lett három éves a debreceni közösségünk, missziónk! Hála legyen Istennek a megtartó kegyelemért! A kibontakozó közösségi kapcsolatokért, a rendszeres találkozásokért!
Első alkalommal történt meg, hogy egy hét eltéréssel tartottunk vasárnapi házicsoportot Debrecenben. A böjti idő kezdetén az utolsó vacsorára emlékeztünk, a kovásztalan kenyerek ünnepére. Jézus ekkor az egyiptomi szabadulást ünnepelve széder-estet tartott tanítványaival, és a vacsorán a kenyérrel és a borral azonosította magát. Ez az én testem és vérem - idéztük fel szavait. Ezek emlékeztetnek minket arra az új életre, szabadulásra, amelyet Jézusban élhetünk át. Először voltunk a Matlag-Szuhánszky családnál, akik nagyon kedvesen fogadtak minket!
Legközelebb MÁJUS 15-én találkozunk!!!
A márciusi találkozónkon (27-én) egy bibliai párkapcsolat kapcsán beszélgettünk arról hogyan működik a férfi és nő közötti kommunikáció, családvezetés. Ábrahám hatalmas hitpróbája pedig felvetette közöttünk azt a kérdést, mit lehetne ehhez a helyzethez ma hasonlítani? Van-e ma ekkora hit, odaadás, odaszánás a keresztényekben?
A mai beszélgetésünkön (28-án) egy Aliansz munkaanyagot dolgoztunk fel, amely a munkahelyi bizonyságtevés, evangélizáció témájához ad szempontokat. Nagy téma ez, egy olyan terület, ahol azt gondolom lehetnénk sokkal bátrabbak is. Bár kétségtelen, hogy rosszul is lehet végezni ezt a szolgálatot mások felé. A következő szempontok voltak előttünk:
1. A munka Isten áldása.
2. A szakmai tudás/hozzáértés az "istenes'" hatásunk eszköze.
3. Isten képessé tett szakmai tudás megszerzésére.
4. Munkám és munkakapcsolataim fontosak Istennek.
5. Isten engem is felhasznál embertársaim üdvözítésében.
6. Munkahelyi tanítványozás egy kitörési pont a sokszorozódás felé.
Eddig nem is mondtuk, hogy december óta a Facebookon is ott vagyunk. Keresd a Debreceni metodisták baráti köre csoportot!
A januári évkezdésünk emlékezetes nap marad: amikor január 30-án vasárnap 5-kor megkezdődött a házicsoportos alkalmunk már néhány órája világra jött ugyanis Vass Dorottya, Jocó és Kriszti kislánya! Isten éltessen mindnyájatokat!
2011-ben is folytatjuk házicsoportos alkalmainkat, a házigazdáink továbbra is Németh Simiék. Ma a 10 leprás gyógyulásának történetével foglalkoztunk. A remény útja jelenik meg itt is a Bibliában. Emberek Jézushoz jönnek a gyógyulás reményével, és aztán folytatják útjukat azért, mert ígéretet kapnak a Gyógyítótól. Így akarjuk reménnyel folytatni, járni mi is személyes és közösségi utunkat. Nem megfeledkezve a háláról. Hálásak lehetünk Istennek azért, amit 2008 ősze óta adott nekünk ebben a kiscsoportban. Rá bízzuk a folytatást is!
Megtartottuk kis csapatunk második nyitott evangélizációs alkalmát, amelynek ezúttal a Golgota Imahát adott helyet (Bartók Béla út 7.). Az evangélizációra a Timóteus Társasággal vettük fel a kapcsolatot a Kovács-Csiha családot szerettük volna meghívni, régi jó ismerőseinket. Végül ők nem tudtak eljönni, de egy munkatársukat, Galambos Andrást viszont megnyertük és egy jó beszélgetést vezetett köztünk A legfontosabb döntés?! címmel. András a félelmekről beszélt, amelyek között Jézus képes minket megőrizni, biztos alapot adni. Jó volt együtt lenni, két kismama is velünk volt!
Különböző bibliai szakaszok alapján ma a csendről beszélgettünk. Advent első vasárnapján arra jöhettünk rá, hogy Isten ajándékait készíti el számunkra a csendben. Nem véletlen, hogy Jézus is szívesen volt csendben, imádkozva. Ma arról is beszélgettünk, hogy szeretnénk, ha csoportunk nyitott lenne, nyitott alkalmakat is tartanánk. Ennek jegyében decemberben egy evangélizációs alkalmat fogunk tartani!
Ez a zárófejezete Robert Schnase könyvének. A gyümölcsöző gyülekezetek ötödik jellemzője az adakozásnak, a bőkezűségnek a különleges komolyan vétele, gyakorlata. Erről a témáról beszélgettünk ma, főleg Mózes 5 könyve alapján a tizedkérdés került elénk. Október első vasárnapján (3-án) találkoztunk (10-en voltunk együtt).
Május 31. óta nem találkoztunk. Sűrű nyár van mögöttünk. Augusztusban Németh Siminek és Dórinak volt az esküvője, szeptemberben pedig Matlag Józsinak és Krisztinek. Minden párnak gratulálunk, Isten áldást kívánjuk életetekre, munkálja bennetek Lelke által a hűséget és szeretetet! Ma (szeptember 19-én) avattuk fel Simiék otthonát. Az elmúlt évben így ez a harmadik otthon, ahová befogadást nyertünk a városban! Köszönjük mindenkinek!
Augusztus 14-én szombaton ünnepeltük Tömöri Dóri és Németh Simi esküvőjét Debrecenben. A debreceni házicsoportunk tagjainak esküvői szertartását a Nagyerdei Református Templomban tartották. A ünnepi istentiszteleten Khaled A. László metodista lelkész hirdette az igét, és Németh Áron református lelkész tartotta az esketést.
Egy hónap kihagyás után május 30-án találkoztunk, újra a Vass Jociéknál. A gyümölcsöző gyülekezetek negyedik területéről, a misszióról és a szolgálatról beszélgettünk. Robert Schnaase szerint egy élő gyülekezet kockázatvállaló módon, a saját komfortzónáját átlépve (a kényelmetlent, a bizonytalant is vállalva) folytatja misszióját és szolgálatát. Mindnyájan ismerünk jó példákat különböző gyülekezetek életéből (evangélizációs hetek, adománygyűjtő akciók, roma misszió, új gyülekezetek alapítása). Egy gyülekezet legfontosabb feladata, hogy be befelé forduljon, hanem kifelé irányulva élje kockázatvállaló misszióját.
Különleges vasárnap volt a mai: Dóri és Lili éppen ma ünnepelték születésnapjukat! Ezt nem hagyhattuk szó és torta nélkül... A tortázásnak, köszöntésnek Erika volt a házigazdája.
A Schnaase könyvnek talán az egyik legérdekesebb fejezete ez a téma, amely szerint a gyümölcsöző, növekedő gyülekezeteket az jellemzi, hogy tudatos foglalkoznak a tanítással, kialakítják a tanítás különböző formáit, alkalmait. Megfigyeltük, hogy a jeruzsálemi ősgyülekezet jellemzésében a tanítás az első helyen szerepelt, vagyis különös hangsúlyt kapott. Ma a Vass-Zakota házaspár fogadott be minket otthonába, szép számban összejöttünk (11-en).
Ismét Erika volt a házigazda, aki még a vizsgaidőszak kellős közepén is befogadott minket. A könyvben haladva ma a szenvedélyes istentisztelet témájáról beszélgettünk.
Ez a napló a debreceni metodista misszió (korábban házicsoport) oldala. Az oldal 2008 őszén alakult meg, ahogy testvéri közösségünk. Ami várható: színes oldalon, színes társaság, színes emberekkel. Kérünk imádkozz te is a debreceni gyülekezetplántálásért!
2010. márc. Szülinapozás
2010. feb. Tudatos tanítás
2010. jan. Szenvedélyes istentisztelet
2009. dec. Radikális vendégszeretet
2009. nov. Álomgyülekezet
2009. okt. Évkezdés (Vekeri-tó)
2009. jún. Évzárás (Újfehértó)
2009. máj. Áldás
2009. ápr. Dicsekvés és próbák
2009. márc. Dicsőítés
2009. feb. Gyógyulás
2009. jan. Imádság
2008. dec. Jézus önvallomásai
2008. nov. Öröm
2008. okt. Jó közösség